Média

Banda

Banda
  • Dósa Szelina
  • Dósa Szelina

  • ének, zenekar vezető

  • Lassan tíz éve énekelek profi zenekarokban. A Kőbányai Zene Stúdióban végeztem 2016-ban, azóta vált hivatásommá az éneklés. A 2015-ben alakult Watch Me zenekar frontembereként 2016-ban elnyertük a Veszprémi Utcazene Fesztivál zsűri díját, ami nagy elismerés volt számomra. A Landing zenekar vezetését örömmel vállaltam, mert olyan zenészekkel játszhatok, akikkel az évek alatt szinte egy “zenei családdá” váltunk.
  • Dakos Lilla
  • Dakos Lilla

  • billentyű

  • Szőlősgyörökről származom, így balatoni lányként nőttem fel egy kertes házban, ezáltal a zene mellett az állatok és a növények is közel állnak hozzám, ezért kezdtem Keszthelyen az Agrár Egyetemen környezetgazdálkodási-agrármérnök szakon. Zongorázni kis általános iskolás koromban kezdtem magántanárnál, majd gimnázium után Kőbányai Zene Stúdióba mentem, ahol főleg Esze Jenőnek köszönhetően továbbtanulhattam zongorázni. Kőbánya után zenekarozni kezdtem különböző stílusú bandákban, mint ír punk, rock, pop, valamint electroswing.
  • Csintalan Márk
  • Csintalan Márk

  • gitár

  • 15 éves korom óta gitározom, de a zene iránti érdeklődésem már kicsi koromban kiderült. A rajzfilm slágerek után következtek a rock zenék és együtt a gitár. Első zenekari élményeim az UNDERMIND zenekarhoz köthetők, ami a mai napig működik. 3 évig tagja voltam a MOBILMÁNIA zenekarnak, amivel az ország legnagyobb színpadjain léptünk fel. A LANDING zenekar 2 tagjával együtt zenéltünk a Watch Me zenekarban. A gitározás mellett énekelek is.
  • Pamuki Bence
  • Pamuki Bence

  • basszus gitár

  • Amióta az eszemet tudom zenélek. Mindkét nagypapám zenész volt, így szinte biztos volt, hogy bennem is található némi muzikalitás. Kezdetben gitároztam, főként cover zenekarokban (pl.: Hungarian RHCP tribute - ma már basszugitárosként), később pedig már dobosként is tevékenykedtem (pl.: Rockmánia). A basszusgitár ez idő alatt kezdett el érdekelni, és végül sikerült közel azonos szintre fejleszteni, mint elődeit. Emellett zongorázom is alapszinten, és saját demo dalokat írok szabadidőmben.
  • Csintalan Gyuri
  • Csintalan Gyuri

  • dob

  • A zenével elsőként édesapám tangóharmonika játéka révén kerültem kapcsolatba, ami azóta is a családi összejövetelek része. Kicsi korom óta a dobolás érdekel, de a lehetőségek hiányában zongorázni tanultam. Gimnazista koromban kezdtem dobolni igazán, testvéremmel zenekart alapítottunk. Egyetem után a Kőbányai Zene Stúdióba jártam. Azóta zenével foglalkozom.

Programok

Egy 36 lábas Bavaria fedélzetéről a Landing zenekara ingyenes, elő zenei koncertekkel teszi emlékezetessé a Balatoni éjszakákat. A kikötők, támogatók és partnerek összefogásával, felpezsdítik a magyar hajós kultúrát és életérzést.

  • 2017.09.16. 19:00 - 21:00
  • Marina Fűzfő

Indítsunk útnak egy hagyományt!